Miért válaszd a képzésünket 1 Nincsenek rituálék, nincsenek varázslatnak tűnő technikák. Csak az számít, ami nyomás alatt is működik. A lényeg a hatékonyság, minden más csak veszélybe sodor 2 Gyors, azonnal érezhető eredmények, amelyek rövid idő alatt utcai helyzetekre is felkészítenek. Olyan tudás, amit nem csak edzőteremben, hanem valódi szituációkban is azonnal használni tudsz. 3 A tudatosság és a taktikai felkészülség adja azt az előnyt, amit semmilyen puszta mozdulatsor nem pótol. Ez az a szemlélet, ami valódi teljesítményt és látható eredményeket hoz. Nem harcművészet, nem küzdősport, hanem önvédelem A Taktikai Önvédelem egy olyan nyugati önvédelmi képzés, aminek alapjait a keleti harcművészetek adják, de nem szépségük, hanem hatékonyságuk. Az 1920-as évek óta ezek a technikák leegyszerűsödtek, letisztultak, tökéletesedtek, míg egy olyan rendszerré értek, amit nagyon könnyen, nagyon gyorsan meg lehet tanulni és maximális hatékonysággal használni veszélyhelyzetben. A második világháború kezdete óta ezt a módszert számtalan hadsereg, katonai- és rendőri alakulat tette magáévá. A rendszert később William H. Wolfe modernizálta több mint 40 éves katonai és rendőri tapasztalata alapján, és megalkotta a rendszer civil változatát. Hatásos Önvédelem Ami a valós helyzetekben is működik Ne válj áldozattá, szerezz magabiztos kiállást! A legjobb önvédelmi technikák sem érnek semmit, ha fizikailag nem tudjuk tartani a lépést a támadóval. Az állóképesség fejlesztésére nagy hangsúlyt fordítunk edzéseink során Minden önvédelmi szituáció más helyzeteket teremt, amire megfelelő döntéseket kell hoznunk. A megfelelő taktikai felkészültség életeket menthet. Vannak helyzetek, amik kilátástalannak tűnhetnek, de neked akkor sem szabad feladnod. A tanítványainkat folyamatosan késztetjük a fizikai és mentális határaik kitolására. Ősztől új helyszínen várjuk az önvédelem iránt érdeklődőket a XI. kerületben! További képzéseink Egyénre szabott képzési program, mely a rugalmasság mellett gyors fejlődést tesz lehetővé Személyre szabott elméleti és gyakorlati képzéseinkkel izgalmas programja lehetünk a vállalati eseményeken. Vannak olyan helyzetek, amiket rendszeres edzéseinken nem tudunk gyakorolni, és különleges környezetet vagy eszközöket igényel. Árak Oktatók Több harcművészet kipróbálása után 2009-ben találtam rá a Defendóra, és azonnal beszippantott a rendszer nyers hatékonysága. Szerencsés vagyok, hogy Bill Wolfe-tól, a Modern Defendo alapítójától tanulhattam, és vehettem át az oktatói képesítést is. 2013-ban csatlakoztam a Taktikai Önvédelem csapatához, és annyira megtetszett a rendszer, hogy azóta egy kezemen meg tudom számolni, hány edzést hagytam ki. Az edzői képesítésemet közvetlenül Bill Wolfe-tól szereztem meg 2017-ben, ami hatalmas löketet adott. Ajánlói program Ha van aktív havi bérleted, és hozol magaddal egy új tanítványt, aki szintén havi bérletet vásárol, akkor az ajánlói program keretében a következő bérleted árából 30% kedvezményt kapsz Ajánld be speciális vállalatokra szabott képzésünket a munkahelyeden, és a sikeres megrendelés után adunk egy ingyen havi bérletet számodra. További információkért érdeklődj nálam személyesen. Taktikai Önvédelem
Elit önvédelmi képzés
Sajátítsd el a kanadai katonai gyökerekkel rendelkező, modern önvédelmi rendszert
Egyszerű
Hatásos
Más gondolkodásmód
Az önvédelem oktatás válságban van. Túl sok rendszer ígér túl sokat, és mégis keveset nyújt.
A Defendo nem csak egy újabb önvédelmi rendszer. Mi valódi embereket készítünk fel a való életre. A harctéren született, a First Special Service Force kötelékében – a II. világháború legrettegettebb kommandós egységénél. Évtizedeken át finomították rendőri, katonai és civil alkalmazásban, így a rendszer, amellyel ma edzel, harcban bizonyított, utcán tesztelt, és a Defendo eredeti örökösei vezetik.
Magabiztosság a valódi tudásból. Közösség az összetartásból. Eredmények felesleges sallang nélkül.


Állóképesség

Taktikai felkészültség

Mentális erő
Rendszeres edzések
Az új Sportközpont könnyebben megközelíthető tömegközlekedéssel, és a parkolás is egyszerűbb. Emellett a létesítmény adottságainak köszönhetően a fedett edzések mellett szabadtéri tréningekre is lehetőség nyílik majd.Privát képzés
Vállalati képzések
Speciális képzések
Alkalmi
belépőHavi
bérletSzezon
bérlet
Zseli Dávid
2012 óta oktatóként vezetem a Taktikai Önvédelmet, ahol egyéni és vállalati tréningeken adom át a valóban működő önvédelmi szemléletet magyarul és angolul.
Benkő Árpád
Azóta is ugyanazzal a lelkesedéssel tanítom ezt a valóban működő, stressz alatt is használható önvédelmi rendszert. Számomra ez nem hobbi, hanem életforma – és ezt az energiát viszem minden egyes tréningre.Rendszeres edzések
Vállalati képzések


